Nem könnyű néhány sorban megfogalmazni az első szeminárium hétvégéjét, ugyanis számos új tapasztalattal, gondolattal és nem utolsó sorban baráttal gazdagodtunk. Nem egyedül jelentkeztem az MKT-ra, hanem 3 lelkes ifis társammal, akikkel egymást támogatva néztünk körül megérkezéskor a teremben. ,,Hogy fogunk ennyi nevet megjegyezni? – gondoltam – Egy hétvége kell minimum a nevek és az arcok párosításához.’’ Tévedtem. Nem csak arcokat és neveket, hanem én-történeteket, személyes élettapasztalatokat, félelmeket, örömöket, álmokat ismertünk meg egymás személyében egy hétvége alatt. A megnyílást segítette a hétvégénk témája: az önismeret. Minden előadás, műhelymunka, kiscsoportos beszélgetés, gyakorlat eköré rendeződött, kezdve a testtudattól, a bibliodrámáig vagy a vezetett meditációtól a kreatív, művészetterápiás módszerekkel gazdagított műhelyig. Mindegyik tevékenység újabb és újabb szemszögből világított rá az énünkre: én, mint test, én, mint Isten tálentumokkal megáldott teremtménye, én, mint kapu, én, mint tanítvány. A komfortzónámat leginkább akkor éreztem feszegetve, amikor a bibliodráma keretein belül Jézust alakítottam, miközben az emmauszi tanítványokkal találkozik. Soha nem gondoltam bele, milyen lehet Jézus bőrébe bújni. Nem egyszerű, óriási felelősségnek, kihívásnak éreztem.
Kiemelném a hétvégén a szervezők aktív, nyitott jelenlétét, akik bármilyen lehetetlen kérdésre is választ próbáltak keresni számunkra. Nagyon tetszett a képzés megszervezése, ugyanis minden apró részletre odafigyeltek: kezdve a megfelelő hőmérséklettől, a kellő nehézségű reggeli tornáig, az ismerkedés elősegítése érdekében kevert étkezési ültetésrendig, az áhítatok személyreszabásáig és számos olyan apróságig, amik megteremtették az egymás felé való nyitás lehetőségét, egymás el- és befogadását, valamint az önismeretre való hangolódást.
Felemelő érzés volt ennek a hétvégének, közösségnek a részese lenni. Hogy mivel gazdagodtam, gazdagodtunk? A pontosság elvével, a szeretet megtapasztalásával és újabb perspektívába helyezésével, istenélménnyel, önismereti praktikákkal, szervezési tippekkel, csapatépítő játékokkal, jókedvvel, szép és maradandó emlékekkel, élményekkel, új ifis dalokkal, mély gondolatokkal, példaképekkel és nem utolsó sorban, bizalommal.
Utolsó nap a szobatársakkal azt számoltuk, hogy még egy hónapnak sem kell eltelnie és ismét találkozhatunk. Ennek reményében lelkesen és türelmetlenül várjuk a következő alkalmat. Hálás vagyok a szervezőcsapatért, a meghívottak szolgálatáért, a lehetőségért és a társaimért, akiket megismertem. Jó az Istent szeretők körében kibontakozni, képződni. KöszIKE!
