Támogass | 2%
Kedves Barátaink!
Ez a felhívás elsősorban azokhoz szól, akik már a munka mezejére léptek és kemény munkával keresik meg kenyerüket. Feltehetően tudtok róla, hogy idén is - az eddigiekhez hasonlóan - az évi jövedelemadótok 2%-ával szabadon rendelkeztek, eldönthetitek, hogy mely civil szervezetnek adományozzátok. Egy egyszerű átirányításról van szó, nem extra költségről. Ha éltek ezzel a lehetőséggel, az amúgy is levont jövedelemadótok nem marad teljes egészében az állam tulajdonában, hanem annak a 2%-át az általatok megjelölt civil szervezetnek utalhatjátok át. Magyarán: azzal a 2%-kal hozzájárultok a kedvetek szerint kiválasztott civil szervezet működéséhez. Mivel az Erdélyi IKE az ifjúsági civil szervezetek kategóriájába sorolható, nagy segítséget jelentene, ha szüleitek, barátaitok, ismerőseitek figyelmét is felhívnátok arra, hogy az IKE ilymódon támogatható. Azért folyamodunk ehhez a lehetőséghez is, mert sokat jelent, ha azzal a minimálisnak tűnő, de sokat jelentő összeggel hozzájárulhattok az IKE fenntartásához, működéséhez. A támogatási eljárás nem bonyolult: 1. Ki kell kérni a munkáltatótól a FISA FISCALA 1 (FF1) nevű dokumentum másolatát. 2. Ki kell tölteni egy szabványkérvényt (CERERE 230/230-as), pontos román megnevezése: "Cerere privind destinatia sumei reprezentand pana la 2% din impozitul anual". Itt kiemelném az IKE hivatalos, román nyelven bejegyzett nevét és adatait, ezt kell feltüntetni:
ASOCIAŢIA TINERILOR CREŞTINI DIN TRANSILVANIA Adresa: Cluj-Napoca, Str. Moţilor nr. 84. Cod de identificare fiscală: 6225126 Cont bancar (IBAN): RO 83 BTRL 0130 1205 9195 24X
3. Az így kitöltött nyomtatványt a helyi adóhivatalban kell leadni.
Határidő: 2010. május 15.
Amennyiben nem tudjátok kiszámolni jövedelemadótok 2%-át, hagyjátok szabadon az erre kijelölt mezőt, majd az illetékesek kitöltik. Amennyiben több helyen is dolgoztok, a DECLARATIA 200-as számú űrlapot kell kitöltenetek. A harmadik pont második bekezdésében tüntessétek fel a szervezet nevét, adószámát és bankszámlaszámát. Amennyiben az elmúlt évben álltatok munkába, esetleg munkahelyet változtattatok, ugyancsak a 200-as számú űrlapot kell kitöltenetek, de csak az adófizető adataival. A harmadik pont második bekezdésénél (III. 2.) tüntessétek fel annak a szervezetnek nevét, adószámát és bankszámlaszámát, amelynek el szeretnétek juttatni a 2%-ot. Előre is köszönjük mindazoknak, akik így szeretnének hozzájárulni az IKE könnyebb működéséhez!
Részletesebb tájékoztatásért érdeklődhettek az ike@ike.ro e-mail címen vagy a 0264-598050 telefonszámon. |