Back to top

Maradjatok gyerekek – 10. IKE Gitártábor

2017. augusztus 21-27 között újra gitározástól és énekszótól volt hangos az Algyógyi Ifjúsági Központ. Az Erdélyi IKE önkéntesei idén tizedik alkalommal szervezték meg a Gitártábort, melynek témája a felnőtté válás volt.

Számít-e az életkor annak eldöntésénél, hogy mennyire vagyunk felnőttek, mit jelent gyermeknek és mit jelent felnőttnek lenni – ezeket és még sok más kérdést boncolgattak a reggeli áhitatokon és az esti közös beszélgetéseken.

A hét végére a tábor résztvevői arra a következtetésre jutottak, hogy felnőttnek lenni azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk magunkért és a körülöttünk lévőkért is, illetve abban is megegyeztek, hogy amiben lehet, az ember nyugodtan maradjon gyermek. Gyerekek pedig úgy maradhatunk, ha örülünk a szép dolgoknak amik körülvesznek, kíváncsiak vagyunk, hálát adunk mindenért, amit kapunk és sok energiát szánunk arra, amiben fejlődni szeretnénk.

A tábor jó hangulatához hozzájárult a sok játék, a reggeli és délutáni sportolások, az esti vetélkedők, a közös éneklések és elcsendesedések és az is, hogy a résztvevők egymást motiválták, hogy minél jobban haladjanak a gitározás tudományának az elsajátításában.

A tizedik alkalom nem jöhetett volna létre a Bethlen Gábor Alap támogatása nélkül, akinek a szervezők köszönik, hogy évről évre hozzájárul ahhoz, hogy a Gitártábort sikeresen megszervezhessék.

Takács Kató Kata