Back to top

Életbukfenc

"Bukott író, bukott élet. Szeretem ezt a szót: bukott. Az emberi élet beteljesülése maga is bukás." (Amelie csodálatos élete c. film)

Elbukni. Megbukni. Felbukni. Bukdácsolni. Olyan szavak, amelyek hallatán talán elfog a szorongás. Elégtelenek és fejmosások jutnak eszünkbe róluk. Megszégyenülések. Teljesítményfélelem. Hogy nem vagyok, vagy nem leszek elég. Végül kiderül, hiú ábránd volt, hogy lehetnék én is az az egy. Az elbukástól való félelem életbörtön. Míg félek, hogy elrontom, nem vagyok képes élvezni. Csak csinálom. Bukott írókból, bukott diákokból és bukott emberekből lehet a legkiválóbb élet. Mert úgy működik ez, hogy miután már elestem, van rá lehetőségem megérteni: amitől féltem, nem ölt meg. Életben maradtam. Miért féltem a bukástól? Mi történik amikor megbukunk a vizsgán? Eszembe jut erről egy emlékem. Egy dolgozatírásról. Elégtelent kaptam rá. Azt hittem, elsüllyedek szégyenemben, mert én voltam az egyetlen, aki így járt. Pórul jártam. Legszívesebben kimenekültem volna a világból. Túl kevés vagy Szabi, túl kevés. De összeszedtem magam, és nekikezdtem újra. Megírtam ismét, és jeles lett. Sok munkát pakoltam bele, de míg írtam, megtanultam dolgozatot írni. Annyira megszerettem, hogy azóta is írok. Így lettem bukott íróból egy olyan bukott író, aki már nem fél attól, hogy megbukik. Hosszú folyamat ez. Az életünk is ilyen. Minden alkalom, amikor megbuktunk egy vizsgán, közelebb visz életünk beteljesüléséhez. Talán ez a legnagyobb lecke az életben: megtanulni megérteni és elfogadni a bukásainkat.

Mint amikor gyerekek voltunk. Elestünk, sírtunk, körbenéztünk, és megpróbáltuk újra. És újra. És újra. És újra…

Szikszai Szabolcs