Back to top

Egymás szemében

"Az emberi élet oly rövidre van szabva, mindenki lázas sietséggel munkál a maga javán, nehogy kifogyjon az idejéből, egymás megismerésére alig jut egy-egy futó pillanat." (Benedek Elek)

Még az önismeret sem megy egyedül. Amit magamból képes vagyok odaadni, az valóban az enyém. Amit nem tudok adni, az nem is az enyém. Adni magamból neked. Elfogadni, amit adni tudsz nekem. Kölcsönösség. Mit jelent megismerni egymást? Olyan ez, mint az önismeret, mert valójában a kettő elválaszthatatlanul egybe tartozik. A megismerés folyamata azzal veszi kezdetét, hogy elfogadom, hogy te nem az vagy, akinek gondoltalak. Más vagy. Ez az önismeret kezdete is. Nem az vagyok, akinek gondoltam magam. Más. Egészen más. Lehet, egy picit az is, de nem a gondolataim teremtenek meg engem, és a másikat sem. Nézni a szemedbe, és egyszerre látni a szemed színét, ahogyan megcsillan benne a fény, vagy kibuggyan egy könnycsepp belőle, és egyszerre látni önmagam a szemedben. Ez nehéz dolog. Egymás szemében gondolatokat keresünk. Vajon mit gondolsz rólam? Mit gondolsz most épp? Vajon azt gondolod, amit gondolom, hogy most gondolsz? Ez megakadályoz abban, hogy meglássam a szemed, és a szemedben téged, és benned magamat. Engedd el. Ne gondolj. Csak láss. Légy ott ebben a nézésben. Ebben a szemlélésben. Szembenézni egymás előre el nem gondoltságával. Szeretni a szemed, és a szemedben téged, és benned magam. Kölcsönösen. Engedni, hogy az legyek, aki épp vagyok. Szabadon engedni egymás szemében önmagunk. Engedni egymást lenni. Annak, aki. És látni azt, aki vagy. Látni azt, aki vagyok. Majd látni, ahogyan továbbhaladok. Pillanatok. Éld meg őket.

A javamat valójában az szolgálja leginkább, amikor látlak téged, és benned észreveszem önmagam is, aki arra vágyik, hogy észrevedd: én is vagyok. Szembenézés egymással.

Szikszai Szabolcs