Az Erdélyi IKE története
- vázlat -
1. Elõzmények (1883-1921)
Az ökumenikus és nemzetközi jellegû YMCA elsõ magyar szervezete 1883-ban jött létre Budapesti KIE (Keresztyén Ifjak Egyesülete) néven. Megalakítói közt az akkor induló belmisszió nagy alakjait (Szilassy Aladár, Kenessey Béla, Szabó Aladár) találjuk. A Budapesti KIE alapszabályzatának kormányzati elfogadása 1892-ig elhúzódott, mivel sokáig antiszemita egyesületet gyanítottak mögötte. Ennek tulajdonítható többek közt, hogy az országos szervezet kiépítése is csak késõn, 1902-ben indult meg, akkor viszont annál nagyobb lendülettel. Az 1912-ben körvonalazott tevékenységi terület jól mutatja az IKE munkájának átfogó jellegét: a vallásos alkalmak mellett az ismeretterjesztõ- és szépirodalom olvasására, a sportra és az éneklésre is hangsúlyt fektettek.
1912-ben már Kolozsváron is létezett a református teológiai hallgatók által mûködtetett Bethlen Gábor Kör (vezetõje ifj. Révész Imre, késõbbi neves egyháztörténész), melynek hangsúlyozottan református hitvallásos jellege volt. Részben az ugyanott beinduló Bethánia (CE) mozgalom (elsõsorban ennek vezetõje: Kecskeméthy István), részben pedig Ravasz László teológiai tanár hatására 1919-re a Bethlen Gábor Kör egyre inkább evangéliumi szellemet nyert és engedett felekezeti merevségébõl. Az erdélyi IKE-mozgalom fellendüléséhez azonban a végsõ lökést az I. világháború okozta trauma és az impériumváltás sokkja adta: megdõlt a folytonos haladásba vetett hit és az emberek nyomorúságukban ismét bûnbánattal kezdték keresni Istent.
2. Az Erdélyi IKE elsõ korszaka (1921 - 1948)
a) Megalakulás: Az Erdélyi IKE-t 1921. február 28-án alakította meg 30 teológiai hallgató a kolozsvári Református Teológián. Elsõ elnöke Kecskeméthy István volt. Alapszabályzatát (melyet Vásárhelyi János, a késõbbi püspök szerkesztett), 1922-ben fogadta el az Erdélyi Református Egyház Igazgatótanácsa. Jelentõs különbség volt az akkori és mai IKE között az a tény, hogy az elõbbi kiterjedt a partiumi részekre is, ugyanakkor pedig nem volt bejegyzett jogi személy, hanem a Református Egyház ifjúsági mozgalma, mivel az egyházi vezetés a román hatóságok gáncsoskodásától tartott. A megalapításban játszott református teológusi szerep mellett erre a tényre vezethetõ vissza az Erdélyi IKE szoros összekapcsolódása a református felekezettel - de ökumenikus jellegét nem veszítette el. Fõ tevékenységét a bibilaórák tartásában, a misszóban és a szociális jellegû munkában jelölte meg.
Már a kezdetektõl jelentkeztek olyan örökzöld problémák, mint az anyagi alapok elõteremtésének nehézsége vagy a Nemzetközi YMCA tagság (ahol az Erdélyi IKE nem volt hajlandó a román szervezet részeként megjelenni).
b) Elterjedettség: Az Erdélyi IKE munkájában a két világháború közti egyházi szellemi elit színe-java vett részt (lásd alább), ugyanakkor viszont sok lelkipásztor ellenségesen vagy közömbösen viszonyult a belmissziói és az IKE munka iránt, pietista jellegûnek csúfolva azt.
Az IKE csoportok elterjedését vizsgálva szembetûnõ, hogy az 1920'-1930'-as években a tömbmagyar területeken (elsõsorban Háromszéken) a mozgalomnak nem volt sikere, annál inkább a Marosi Esperességben, a református kollégiumokban (legaktívabbak: Nagyenyed, Zilah, Kolozsvár), sõt még a legeldugottabb szórványban is (pl. a Zsil-völgyi Aninósza, a zarándi Körösbánya, stb.).
c) Tevékenység: A helyi csoportokkal való kapcsolattartás volt az egyik fõ tevékenységi terület. Ezt szolgálta a református kollégiumok végiglátogatása (1923/1924), a több ezer elõfizetõvel bíró, változatos tartalmú Ifjú Erdély címû lap beindítása (1923, fõszerkesztõ: Imre Lajos), az 1927-ben induló csoportok közti levelezési kampány, illetve az 1926-ban felállított utazótitkári állás, melynek betöltõi közül László Dezsõ emelkedik ki, aki hosszú szolgálata (1927-1933) alatt valamennyi városi csoport mellett még 250 falusi IKE-csoportot is meglátogatott.
Jelentõs események voltak az akkori IKE történetében a konferenciák: 1925-ig csak tavasszal kerültek megrendezésre Kolozsvárott, utána viszont tavasszal és nyáron is, változó helyszínnel, hogy a teljes Erdélyt lefedjék. Legnagyobb hatása az 1926-i sáromberki nyári konferenciának volt. A kiváló elõadások és lelki alkalmak mellett ekkor alakult meg az IKE Szenior Osztálya (Tonk Emil orvostanhallgató irányítása alatt) és született meg a Fõiskolás IKE (=FIKE) ötlete, amely spontánul laikusok révén szervezõdött (nem volt FIKE-lelkész!) és 1929-tõl rendszeresen tartott külön konferenciákat a középiskolát végzett fiatalok számára.
Az Erdélyi IKE más rokon szervezetekkel is kapcsolatba lépett. Érdekes módon a iaºi-i és bukaresti román bibliakörös csoportokkal is szerveztek közös konferenciákat (1923-1927), amelyeken a magyar értelmiségiek mellett a magyar fiatalok körében is népszerûségnek örvendõ hivõ román elõadók (Gala Galaction, Nae Ionescu, Nichifor Crainic) is meghívottak voltak. Mégis 1927 után a rossz tapasztalatok nyomán ez az együttmûködés elsorvadt. A Nemzetközi IKE-vel való kapcsolattartás rendjén az Erdélyi IKE 1929-tõl bekapcsolódott az egyetemes ifjúsági imahét helyi megszervezésébe.
Az 1930'-as évek második felében az IKE-munka egyre jobban összefonódott a falukutatási és népiségi mozgalommal, mert a fasizmus és a kommunizmus szélsõsége között ez a „harmadik út" tûnt a leginkább összeegyeztethetõnek a keresztyén társadalmi élettel. Ezen jelleg felerõsödésének terméke az IKE által kiadott eredeti erdélyi népdalgyûjtemény-sorozat (A mi dalaink), melynek összegyûjtésében jelentõs szerepet vitt Hegyi István IKE-utazótitkár.
1940-1944 között, az ú.n. „kis magyar világ"-ban az Erdélyi IKE legjelentõsebb tevékenysége a szórványmunka lett, amelyet elsõsorban a FIKE tagjai végeztek Hermann János teológiai hallgató irányításával. Párosával (egy-egy teológiai hallgató és egy-egy laikus egyetemista) járták a pap és iskola nélküli Kolozsvár környéki szórványokat (ezek megközelítéséhez a hadsereg biztosított négy gépkocsit), istentiszteletet, vasárnapi iskolát tartottak, de orvosolni próbálták a helybeliek ügyes-bajos jogi vagy egészségügyi problémáit is.
1944-1945-ben a német megszállás, a front átvonulása, a „Maniu-gárdisták" garázdálkodásai, a szovjet katonai uralom, majd a román visszatérés egy idõre megakasztotta az IKE-munkát, hogy aztán annál nagyobb hatással térjen vissza 1945-ben. Az 1945-1948-ig tartott IKE-konferenciák (1945-Kolozsvár, 1946-Szucság, 1947-Egerbegy, 1948-Zsibó) sokak szerint nemcsak a fiatalok, hanem az egész erdélyi magyar társadalom számára útmutató jelleggel bírtak a háború nyomorúságai utáni tanácstalanságban és kétségbeesésben. Már az elsõ alkalommal, bibliai példák kapcsán elhangzott, hogy neki kell fogni az újjáépítésnek, de az új bálványoknak (l. kommunizmus) nem szabad szolgálni. A legnagyobbikon, a szucsági konferencián az erdélyi szellemi elit jeles tagjai is részt vettek, nemcsak elõadókként (pl. Buza László jogász, László Gyula régész, Szabédi László költõ), hanem a hallgatóságban is (Dezsõ Lóránd csillagász, Gellért Sándor költõ, Szabó T. Attila nyelvész, Jakó Zsigmond történész, Gy. Szabó Béla képzõmûvész, stb.).
A hatalomra kerülõ kommunista rezsim azonban egyre jobban akadályozta az egyesületi munkát. A FIKE-bibliaórákat provokátorok rontották meg, az oda járókat egyetemrõl való kicsapással fenyegették, az egerbegyi konferenciát a pénzbeváltás miatt kellett a harmadik napon félbeszakítani, a zsibóit rendõrök oszlatták fel (bár végül sikerült megtartani). 1947-ben már az Ifjú Erdélyt sem lehetett kiadni, 1948-ban pedig feloszlatták az IKE-t és FIKE-t egyaránt. A régi IKE-sek közül többen börtönbe kerültek (fõleg 1956 után), de személyes példájuk és a konferenciák szellemisége még sokáig erõt adott az erdélyi magyarságnak és azt eredményezte, hogy az kb. 1960-ig megfelelõ tartással viselte a diktatúra súlyát. 3. Újjászületett IKE (1989/1993 - )
a) Újrakezdés (1989-1993): Már a Ceauºescu-diktatúra utolsó, legsötétebb éveiben is érezhetõen megnõtt az ifjak érdeklõdése a hitbeli élet iránt. Az 1989. decemberi változás után a templomok hirtelen megteltek fiatalokkal és gombamód szaporodtak az ifjúsági csoportok. Nyomban 1989 decemberében megnyilvánult az igény az IKE újraidítására: ismét a Református Teológiáról indult a kezdeményezés, ahol Sógor Géza elnökletével bizottság alakult e célból.
Az újjáalakuló Erdélyi IKE története sok tekintetben hasonló fejlõdést mutat az egyetemes egyház történetével: eleinte a kezdeti fellángolás és eufória, a meg nem szilárdult szervezet jellemezte, amit aztán szakadások követtek, majd a rendszerzést elvégzõ zsinatok (az IKE esetében közgyûlések) és kanonizálás (ill. alapszabályzat). Ugyanakkor meghökkentõ párhuzamokat találunk a két világháború közti IKE történetével, pl. a CE Szövetséggel való kezdeti összefonódás tekintetében. Ahogy egykor Kecskeméthy Istvánnal indult az IKE, úgy 1989 után is a Szövetség jelentõs személyiségei vették ki a részüket az Egyesület újjászervezésében: a (még be nem jegyzett) IKE elsõ titkára Horváth Levente, a Munkatársképzõ Tanfolyam (MKT) vezetõje R. Szabó István volt. Elõbbit 1992-ben a CE-vel összezördülõ egyházkerület állította félre, utóbbi elvi (hitértelemzési) konfliktus miatt állt ki az IKE-bõl.
A sokáig sikertelen szervezési és bejegyzési kísérletek (már 1991-bõl ismerünk Alapszabály-tervezetet!) után az enyedi ifjúsági közgyûlés (1992) háromtagú bizottságot nevezett ki (Orosz Réka, Makkai Péter, Szabó Csongor), mely végül kidolgozta az IKE Alapszabályzatát. Ezt 1993-ban az illyefalvi közgyûlés fogadta el, 1994-ben pedig sikerült bejegyeztetni a szervezetet mint az Erdélyi Református Egyházkerület által létrehozott, de önálló jogi személyiséggel bíró egyesületet.
b) Kibontakozás: A megalakult IKE indulása meglehetõsen szerény volt: nem rendelkezett saját központtal, hanem a Kolozsvár-Felsõvárosi református gyülekezet irodájában húzta meg magát, egyetlen fizetett alkalmazottja volt (az irodavezetõ), egy nagy éves programot (MKT) bonyolított le, amely mellett a rendszeresen Csernátonban, spártai körülmények közt megrendezett ifjúsági konferenciák vehetõk számba. Sajnos az Ifjú Erdély újraindítása nem járt tartós sikerrel.
A Sankt Gallen-i IKE-vel, személyesen pedig Dölf Wederrel kialakított kapcsolat, ill. a részükrõl jövõ támogatás tette lehetõvé a kibontakozást. Új projektek indultak (a csoportokat látogató Karaván, politikusképzõ tanfolyamok), 1995/1996-ban átszervezésre került az MKT. Az erdélyi magyar szervezetekkel való kapcsolatok kiépítését a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) megalakulása (1995) jelzi, melynek az IKE is alapító tagja. Nagy feladat volt és maradt az Európai YMCA (EAY)-tagság kérdése (ugyanazon problémák merültek fel, mint 1921 után): ennek elérése érdekében született meg a Királyhágómelléki IKE-vel kötött Föderáció, mely 2001-ig (a másik fél mûködésképtelenné válásáig) állt fenn. Ám a nemzetközi partnerek (skótok, írek, angolok) támogatása ellenére sem sikerült mindmáig az EAY-tagság kérdését rendezni. A felsoroltak mellett különösen fontos volt a sziléziai német CVJM-mel, újabban pedig a dániai FDF-fel való kapcsolat, amely elsõsorban csereprogramok lebonyolítását eredményezte.
Jakab István titkárságához (1997-2004) köthetõ az IKE-munka fellendülése. Alatta sikerült megszilárdítani a szakosztályi rendszert: megalakultak a sport-, zene- és gyerekszakosztályok, 1998-ban pedig újraindult a FIKE Pályi Anna egyetemi lelkész (1998-1999) és Kelemen Melinda szervezésében. E szakosztály tevékenysége és népszerûsége 2002-ben, Bartos Károly egyetemi lelkész szolgálatba állásával látványos növekedésnek indult (150-200 egyetemista az istentiszteleteken). Szintén az ezredforduló idején épült fel az IKE kolozsvári központi irodája, melynek avatására 2001-ben, az IKE 80. születésnapján került sor. Ugyanebben az évben indultak újra és váltak rendszeressé a nyári IKE-találkozók (2001: Csernáton, 2002: Vámosgálfalva, 2003: Bálványosváralja, 2004: Algyógy, 2005: Sáromberke), melyek több száz erdélyi fiatalt mozgatnak meg évente, illetve született meg a Várom az Urat adventi ökumenikus koncert hagyománya (Kolozsvár). 2003-ban pedig elõször került sor az Országos IKE-Sportnapok megszervezésére Sepsiszentgyörgy helyszínnel.
A 2000-ben megválasztott új egyházi vezetés hathatós támogatása az IKE terjeszkedését jelentõs mértékben elõsegítette. 2003-ban a Kerület 20 évre koncesszióba adta az Egyesületnek az algyógyi táborhelyet, egyúttal pedig Marosvásárhelyre egyetemi lelkészt nevezett ki. Ugyanezen évben (a helyi esperességek támogatásával) megszületett a marosvásárhelyi területi iroda is, amely immár az IKE-munka régiókra való lebontását jelezte. A tendencia a regionális MKT-k beindulásával folytatódott, majd 2005 õszén a helyi ifjúsági szervezetekkel kötött Kálnoki Egyezmény folytán létrejött egy sepsiszentgyörgyi „virtuális" IKE-iroda (virtuális, mert még nincs székhelye).
2003 és 2005 között az újabb hullámvölgy következett, amely részben az anyagi nehézségeknek, elsõsorban azonban az IKE-ben lezajló nemzedékváltásnak tulajdonítható: sorra kiléptek a tevékenységbõl az alapítás óta jelenlevõ vezetõk (Jakab István, Orosz Réka, Makkai Péter). A 2005. novemberében tartott tisztújítás után stabilizálódott a helyzet, az új elnökség által kidolgozott stratégia pedig újabb lendületet látszik adni az egyesületnek.
c) Helyi csoportok: Az 1990'-es évek eleji hirtelen fellángolásban, mint arról szó volt, rengeteg ifjúsági csoport alakult, amelyeket azonban nem fogott össze egy egységes szervezet, hiszen az Erdélyi IKE még be sem volt jegyezve. Az évtized végére legtöbbjük felvette a kapcsolatot a központi szervezettel, kevés volt azonban az olyan, amely aktív szerepet vállalt volna annak tevékenységében. Emiatt az egyházmegyei szervezetek hamar kifulladtak, az IKE országos közgyûlései pedig gyakran határozatképtelenek voltak, hiszen az elvileg 60-70 IKE-csoportnak csak töredéke jelent meg. Ennek orvoslására a 2002. évi marosvásárhelyi közgyûlés a teljes jogú tagságot egy minimális, a csoport nagyságával arányos tagsági díj fizetéséhez kötötte. A tagdíjfizetõ csoportoknak nyújtott elõnyök mellett azonban az IKE továbbra is kötelezte magát a csupán „pártoló" tagok támogatására is.
Az IKE-csoportok megoszlása 2000 után nagyjából a református magyarság eloszlását követi: vannak ugyan szórványbeli csoportok is (mintegy féltucat), elsõsorban azonban Kolozsváron és Kalotaszegen, Marosvásárhely és Csernáton környékén tömörülnek, a Kálnoki Egyezmény óta pedig Sepsiszentgyörgy környéki ifik lépnek be sorra az IKE-be. Bár a gyors nemzedékváltások miatt sok régi csoport bomlik fel, egyúttal viszont újak alakulnak és lépnek be az IKE-be, így a taglétszám nemhogy fluktuálna, hanem inkább lassan növekszik.
d) Tisztségviselõk:
Elnökök: Buzogány Dezsõ (1993-2001), Makkai Péter (2001-2005), Nagy Tibor (2005 -)
Titkárok: Makkai Péter (1993-1997), Jakab István (1997-2004), Veres Csaba (2004 -)
A fenti vázlatos IKE-történet sajátos szempontból íródott, hiszen szerzõje nem elfogulatlan az Erdélyi IKE iránt, hanem nyakig benne van annak tevékenységében, ugyanakkor pedig nem merítette ki az összes lehetséges forrást. Bár a fentiekben elsõsorban a tényekre és az emberi-immanens tényezõkre figyelt, nem felejti el, hogy a fenti események Isten tenyerén zajlottak, az Õ kegyelmébõl van még számottevõ ifjúsági munka Erdélyben. Egyedül Õt illeti dicséret és dicsõség!
Források: Buzogány Dezsõ: Az Erdélyi IKE története 1930-ig.(Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek. 7.), Kolozsvár, 1999.
Bélteky Ákos: IKE-konferenciák Erdélyben a II. világháború után. (különlenyomat a Confessio 1995/2. számából).
Ifjú Erdély, Kolozsvár, 1923-1947.
Szóbeli interjúk: id. Dobai István (1948 elõtti KMDSZ elnök), id. Varga László (volt FIKE-titkár), Makkai Péter (volt IKE-elnök), Jakab István (volt IKE-titkár).
|
